Magyar boszorkányperek

Arról jórészt Árpád-házi királyaink tehetnek, hogy nálunk a boszorkányüldözés nem volt olyan gyakori, mint Nyugat-Európában. Már államalapítónk, István is szigorúan szabályozta a boszorkánypereket, amelyek eleinte főként a keresztény vallás felvétele előtti, ősi hitvilággal és annak szertartásaival voltak kapcsolatosak. Akkoriban a papok ugyanis nem nézték jó szemmel, ha valaki a régi, magyar, pogány szokásokat követte. A boszorkányüldözésnek végül Könyves Kálmán vetett véget, aki törvénybe iktatta, hogy márpedig „strigák” (így hívták az éjjeli vérszívó lényeket) nincsenek. Ezután kevésbé foglalkoztatta az embereket a boszorkányság és pereket is ritkán indítottak: amikor nyugaton tombolt a boszorkányüldözés, nálunk csak elvétve találunk egy-egy pert. Ennek a nyugalomnak vetett véget az ország három részre szakadása: a török területeken, az Erdélyt is magába foglaló fejedelemségben és a Habsburg részen elszaporodtak az ilyen esetek is.

A mohácsi vész utáni két évszázadban több nagyobb üldözési hullám zajlott, ezek férfiakat is gyakorta érintettek, és sok esetekben a politikai ellenfelek eltávolítását, vagy előkelő vádlottak esetén a vagyon elkobzását szolgálták. A magyar boszorkányperek nagy időszaka az 1700-as évek első 50 éve volt. A Rákóczi szabadságharc után ugyanis előszeretettel vádolták meg a magyarpárti lakosokat koholt vádakkal, ugyanakkor az országban dúló járványok, a szegénység tovább erősítette a társadalom nyomorát. A bajokért pedig valakinek fizetnie kellett, ilyenkor jobb híján megvádolták a falvak bábáit, vajákos asszonyait, híres szépségeit. Ez alatt az öt évtized alatt mintegy 2300 boszorkányper zajlott, és minden ötödik eset halálos ítélettel zárult. A legemlékezetesebbek a szegedi boszorkányperek voltak, amelynek végén hat férfit és hat nőt égettek meg a Boszorkánysziget területén, köztük az akkor már 82 esztendős Rózsa Dánielt, a város leggazdagabb polgárát és egy bábaasszonyt, Kökényné Nagy Annát, valamint a 16 éves Oxy Ilonát, egy klán legfiatalabb tagját.

A magyar boszorkányüldözéseknek volt néhány jellegzetesen hazai sajátossága. Ilyen volt például az, hogy azok a vádlottak, aki bizonyítani tudták, hogy semmi közük a boszorkányokhoz és a táltosokhoz, nem kerültek kivégzésre. Míg nyugaton elsősorban az emberek elleni cselekedeteik miatt vádolták meg a boszorkányokat, nálunk igen jelentős mértékben szerepeltek a perekben az időjáráshoz kapcsolódó mágikus praktikák is. Magyarországon nagyon sok ügyes bábát is megvádoltak boszorkánysággal, míg nyugaton igen keveset. Itthon igen ritkán ábrázolták, festették vagy rajzolták le a boszorkánypereket és kivégzéseket, ellenben tőlünk nyugatra külön iparág fejlődött ki erre a célra. A vádak során számos helyi sajátosság is felbukkan, így például a lovon nyargalás és lóvá változási képesség már bizonyíthatta a vádlott boszorkány mivoltát, illetve az is, ha valaki a Gellért-hegy körül röpködött éjjelente, kedvelt vallatási módszer volt a vízpróba, amelynek során az összekötözött szerencsétlent a közeli folyóba vagy tóba vetették. Ha elsüllyedt ártatlan volt, ha fennmaradt, akkor bizonyítottan az ördögtől kapott segítséget.

Az XVIII. század első felében tomboló boszorkányüldözési hullámának végül Mária Terézia vetett véget, aki kiadott egy rendeletet 1756-ban: ezalapján a gyanúsítottakkal szembeni eljárási mód körültekintőbb lett, így ítélet csak akkor születhetett, ha az eljárás lefolytatása során bizonyítottan minden körülményt figyelembe vettek. A perek felügyeletét a Kancellária biztosította, így az egyház és a helyi bírák már senkit nem ítélhettek el önkényesen. Az uralkodónő 1758-ban azt is elrendelte, hogy az ilyen ügyek kezdete előtt tájékoztatni kell őt személyesen. Az utolsó személy, akit Magyarországon boszorkányság (és gyújtogatás) vádjával kivégeztek, Deák Mihályné Berkesz Sára volt, aki pallos általi halállal hunyt el Nagybányán.

Szegedi boszorkányperek

Amikor a hazai boszorkánypörökrõl van szó, rendszerint a szegediekre hivatkozunk, amelyek a városnak szomorú hírnevet szereztek. Számomra azért a szegedi perek a legérdekesebbek, mert Magyarországon ezek voltak az utolsó olyan perek, amelyek halálos ítélet kimondásával és végrehajtásával végzõdtek. Az 1700-as évek elsõ évtizedeiben rendkívüli nyugtalanság jelei mutatkoztak Szegeden. A török hódoltság alól 1686-ban felszabadult Szegeden az élet nagyon nehéz volt. Megnõtt a nincstelenek, csavargók és koldusok száma. A régebbi lakosság és az újonnan betelepült szerbek, horvátok, németek között mindennaposak voltak az összetûzések. Hatalmaskodtak a királyi kamara emberei, a várbeli parancsnokok, s tisztek. Sem õk, sem a szerb határõrök nem járultak hozzá a közterhekhez. A határõrség elhelyezése, az erõdítési munkák súlyos terheket zúdítottak a lakosság nyakába. Bonyodalmas perek támadtak a város birtokai, továbbá a határõrök jogai és kötelességei között. A katonai visszaélések miatt a városi tanács újra meg újra panaszt tett a központi hatóságoknál.

1728 júniusában, a nagy szárazság és jégverés idején kitudódott az amúgy is már boszorkány hírében álló Kökénynérõl és néhány vénasszonyról, koldusról, hogy a szent ostyával varázslást ûztek, gyógyításra használták. A hírbe hozottakat a tanács vallatta, de tagadtak. Ellenben a 32 tanú sok vádat felhozott mind Kökénynére, mind másokra. A tanács tagjai megrettentek a bûnök sokaságától, és tanácsot kértek a pozsonyi országgyûlésen tartózkodó fõbírájuktól Podhradszky Györgytõl, aki tudatta a várossal, hogy mindenkit be kell fogni, és mielõbb ki kell vizsgálni ügyüket. A vádlottak és a tanuk vallomásai alapján ekkor 18 embert állítottak törvényszék elé.

Ezek a következõk voltak:

” Rózsa Dániel, martonosi születésû, 82 éves, a város egyik legvagyonosabb polgára, a boszorkányok kapitányának vallották.
” Széll Zsuzsanna, Rózsáné, mint pohárnok szolgált a seregben.
” Katona Ferenc, 60 éves, õ volt a zászlótartó.
” Borbola Ferenc, kecskeméti származású, hadnagynak tartották.
” Kovács Pál, pétervásári, a koldusok felügyeletével volt megbízva.
” Nagy Anna, elõbb Kökény András, utóbb Giliczó János felesége, Rózsa bíztatására lett boszorkány, bábáskodott, gyógyított, a legtöbb rontást õ tette, Makóról elûzték, Békés-megyei származású.
“Jancsóné Szanda Katalin, Heves-megyébõl jött Szegedre, õ is gyógyítással foglalkozott.
” Tóth Erzsébet, Danyi János özvegye, 27 éve boszorkánykodott.
” Dancsó János, Heves-megyébõl, koldulásból tengõdött.
” Dancsóné Hisen Borbála, árokszállási, 65 éves, a “templom szegényei” közé tartozott.
” Koncz Sára, Végh István felesége Rohonkánénak is hívták, Turáról való, 29 éves, õ volt a legfiatalabb, terhesnek vallotta magát.
” Korcsek Zsuzsa, Tóth Ádámné, Nagykátáról való.
“Köre Ilona, Pálfiné, akit Kerelának hívtak, bábasággal foglalkozott, fiát Pálfy Ferencet is gyanúsították. Kerelára sokan haragudtak, féltek a nyelvétõl, valószínûleg megfojtották a börtönben.
” Csikós Jánosné, Erme Örzse, a vizsgálat ideje alatt meghalt.
” Barak Margit, Dogonics Mihály özvegye.
” Horváth Mátyás özvegye, Örzse, Bogadussánénak hívták, erdélybõl származott Szegedre, ládájában megtalálták a szent ostyát.
” Malmos Katalin, Légrádi János özvegye, szegedi, állítása szerint senkinek sem ártott, rajta nem találták meg a pecsételés nyomait.

Ezek tehát majdnem mind szegény koldus, bábaasszony, kegyelemkenyéren élõ öregemberek voltak. Egy kivételével 50 éven felüliek. Többségük csak néhány éve élt Szegeden, elõzõleg sokfelé kóboroltak az országban. Maga Rózsa Dániel is eredetileg szegény martonyosi juhászlegény volt, késõbb emelkedett Szeged leggazdagabb emberévé. Nyilvánvaló, hogy meggazdagodása sok ember képzeletét foglalkoztatta, s valószínûleg úgy gondolták, hogy varázslással jutott ilyen jó sorsba. Emellett régi gazdája boszorkánymester hírében állt.

A hatóság elrendelte a vízpróbát. A foglyokat kivitték az Alsó-Tiszapartra, s a sziget innensõ oldalán a keskenyebb és sekélyebb mederben összekötözve vízbe mártották õket. Három idõs asszony vízbe fulladt, a többi részben lemerült, részben a felszínen maradt. (A vízbe fulladtak holttestét is – noha a vízpróba ártatlanságukat bizonyította – késõbb megégették, mint boszorkányokat. Már ez is azt mutatta, hogy a hatóságok mindenképpen máglyára akarták juttatni a vádlottakat, s még az akkoriban szokásos bizonyítékokra és korlátozásokra sem voltak tekintettel.)
A vízpróba után újra kihallgatták a rabokat, most már kínzást is alkalmaztak, Carpzovius munkáját használták kézikönyvként (Benedictus Carpzovius, a lipcsei egyetem jogtanára, (1595-1660), Praxis Criminalis c. mûvét alkalmazták). Így most már sikerült beismerõ vallomást szerezniük. Kökényné bevallotta (négyszer kínozták meg), hogy eladta lelkét az Ördögnek, eljárt a boszorkányszombatra, rontott, varázsolt, stb. Megnevezte társait is, köztük több javasasszonyt, koldust, és a város leggazdagabb emberét, a volt fõbírót.

Rózsa Dánielt is feleségestül. Kökényné és késõbb a többi vádlott is azt vallotta, hogy a 82 éves Rózsa volt a boszorkánykapitány. Elmondták, hogy szerzõdést kötöttek az ördöggel, aki bakkecske (vagy bika) alakjában jelent meg elõttük, megcsókolták a homlokát és a farát, megtagadták Istent, az Ördög ezután emberi alakban közösült velük. (Tehát szabályos boszorkányszombat, ahogyan az a “Boszorkányok pöröjében”, és Carpzoviusnál olvasható.) Azért léptek kapcsolatba a Gonosszal, mert jobb életet, gazdagságot akartak. Sok kárt okoztak, gyermekeket, terhes asszonyokat rontottak meg, a szentelt ostyát nem tudták lenyelni, ezért kiköpték, elásták, egy gyereknek levágták a fejét, helyette tökbõl csináltak neki fejet, az igazi koponyát elásták, hogy ezzel szárazságot okozzanak, az esõt eladták “Törökországra”, a gabonát, halat is eladták ugyanoda, részben egy akó pénzért, részben bolháért. Rostán vagy dióhéjon átkeltek a Tiszán, e különös jármûben hatvanan, sõt százan is elfértek, háromszor évente a Gellért-hegyre repültek. A kapitány ott paszományos ruhát viselt, de utána semmivé lett, az ott használt ezüst-arany, pohár ganajjá változott. Fényes, aranyos zászlójuk van az Ördög képével, dióhájban õrzik. Az egyik boszorkány még azt is bevallja, tud tyúktojás tojni, abból él, hogy ezekkel kereskedik.

A vallomásokból kitûnik, hogy a bírák azt szedték ki a vádlottakból, amit hallani akartak. De még így is szöget ülthetett volna a fejükbe, hogy néhány vallomás teljesen képtelenség, hogy semmiféle, a perben említett tárgyat nem találtak, egyetlen ostyát kivéve. Így például az elásott koponyát nem tudták megmutatni, mert az ördög nem engedte. Az is feltûnhetett volna a bíráknak, hogy a kínzás közben a foglyoknak valósággal a szájukba rágták a vádakat, ezek részleteikben mégis ellent mondtak egymásnak, például az egyes vádlottak szerint az Ördög neve Pluto míg másoknak Dromo, vagy Belzebub, Pokolbeli Gyurka, Jupiter, vagy Lucifer. Néha egy baknak esküsznek fel, néha hatnak.

A vádlottak közül többen Sántha Miksát, a korábbi zendülés vezetõjét vallják tanítómesterüknek. Könnyen lehet, hogy a tanács adta a szájukba Sántha nevét. A városi tanács szemében Miksa nem lehetett más, mint a sátán embere, s ezt a meggyõzõdésüket megerõsítette, hogy a vádlottak – a bírák útmutatása alapján – boszorkányoknak mondták.

A hatóságok, és a jómódúak szilárdan meg voltak gyõzõdve arról, hogy az efféle “kódus”, csavargó, bujtogató csõcselék az ördöggel cimborál, és hogy kötelességük ezek elpusztítása. Minden vádlotton megtalálták a stigmát. (Errõl gondos jegyzõkönyvet vettek fel.)
Az ítéletet a városi törvényszék 1728 június 26.-án hozta meg.

Ebben hivatkoznak a kútfõkre, csupa idegen forrásra, többek között Carpzovius könyve megfelelõ helyére. A szavazási jegyzõkönyv feltünteti a vádlott nevét és utána a szavazó tanácstag illetõleg bíró “striguláját”, összesen tizenkettõt, majd a “viva cremetur” – élve elégetessék – ítéletet. Malmos Katalin elõbb pallóssal végzendõ ki, Bogadussáné és Koncz Sára ítéletét függõben tartották. Az ítéletet július 21.-én hirdették ki, két napra rá végrehajtották a Boszorkányszigetnek nevezett Tiszaparton, ahol összegyûlt a város népe, felolvasták és megmagyarázták az ítéletet. Kivégzés elõtt még egyszer megkínozták õket, hogy újabb neveket kapjanak tõlük. Hogy Rózsa Dániel ellen milyen nagy gyûlöletet érzett a tanácsosok egy csoportja, arra jellemzõ, hogy néhányan nyilvános megkínzására szavaztak, de kisebbségben maradtak. Hat férfit és hat nõt felkötöztek négyesével a három máglyarakáshoz kinyúló oszlophoz. Malmos Katalint elõbb lefejezték, majd holttestét az egyik oszlophoz kötözték.
A vizsgálatot folytatták, mintegy huszonnyolc olyan gyanúsítottat fogtak be, akiket az ítélet kihirdetése után az elítéltek neveztek meg. Nem kétséges, mi lett volna a sorsuk, ha váratlanul meg nem érkezik II. Károly király parancsa, amelyben a további eljárást felfüggeszti. A szegedi tömeges kivégzés híre a legfelsõbb helyekre is eljutott. A felsõbb körök meggyõzõdtek az iratokból, hogy a tanács törvényszerûen járt el, tehát az udvarnál is igaznak tartották mindazt, amit a vádlottak a kínzások hatására mondtak. Hozzájárult a király ahhoz is, hogy Koncz Sára, és Bogadussáné ítéletét végrehajtsák, azzal a módosítással, hogy elõbb lefejezendõk és azután égessék el testüket. Az ítéletet 1729. március 9.-én végrehajtották. (A többi gyanúsított bizonyára megúszta kisebb büntetéssel.)

A szegedi tanácsot, mint ítélõ törvényszéket a felsoroltak mellett feltehetõen más ok is vezérelte a halálos ítéletek meghozatalára. Bálint Sándor néprajztudós szerint Rózsa Dávid kapcsolatot tarthatott a Rákóczy-emigrációval.
A kuruc hagyományok az egész XVIII. században éltek. Az idegen elnyomók állandóan tartottak a függetlenségi harc kiújulásától. Akik pedig a legcsekélyebb szállal is kötõdtek hozzá valaha, gyanúsak voltak és megsemmisítésükre az elsõ adandó alkalmat megragadták.

A szegedi boszorkánypörök bizonyos tömegmozgalmi vonásokat is elárulnak. A jelentés akármely formában is nyilvánult meg, a legszegényebb tömegekben nyíltan, vagy burkoltan meglevõ elégedetlenséget árulta el. A helyi vezetõknek mindenképp érdekében állott ezt elnyomni, hiszen õk voltak a felelõsek a történtekért. A Rákóczy mozgalmak után érthetõ a tömegmozgalmakat kiváltó elégedetlenségtõl való félelem – még ha az a boszorkánykodásban is jutott felszínre – az uralkodó osztály azon részében, amelyik hasznot húzott annak leverésébõl. A boszorkányégetést a politikai megfélemlítés eszközéül is felhasználták.

Az alábbiakban a fõvádlott: Rózsa Dániel perének jegyzõkönyvét mutatom be részletesen. Azonban a jegyzõkönyvek szövege, vádlottaknak feltett kérdések minden esetben azonosak voltak, egyeztek a feleletek is. Ezekrõl egyes kutatók arra következtetnek, hogy a vallomásokat így adták a szájukba. Kiderült belõlük az is, hogy Rózsa Dánielt kivéve a vádlottak szegények, elesettek, koldusok voltak, akik közül néhányan bábáskodással, gyógyítással, kuruzslással foglalkoztak, és a babonázás sokféle fajtájában járatosak voltak. Féltek is tõlük, és ha valakirõl elterjedt, hogy boszorkány, senki sem mert melléállni.
Megtalálható a vallomásokban a kuruzslás és gyógyítás néhány módja, ami elterjedt volt, de megtalálhatjuk azt is, amit a szájukba adtak, hogy azt vallják: varázslás (pl.: repülés és rontás), a betegségokozása, szemmel való megidézés, stb.

Rózsa Dániel vallomásának jegyzõkönyve eredeti szöveggel:
1728. június hó

– Vagyon e szövetsége az ördöggel?
Vagyon szövetsége, megtagadta az Istent, a szenteket is hátrahagyta szegényeket. Boldogasszonyt is megtagadta.
– Miképpen , s mi formában?
Volt egy vak feketeszõrû, aztat 10-szer kerülte meg és annyiszor csókolta meg és mondotta: te vagy az én uram, tartsatok nagyok a tiétek vagyok. Megesküdött, hogy valamit fog parancsolni, abban eljár.
Plutóra esküdött.
– Mikor lett az szövetség?
50 esztendeje.
– Meddig?
Holtáig fogadta és esküdött be, de adtak írást nekie, de mikor Szegedet megvették, a várban felverték a ládáját, akkor veszett el.
– Minemü helyen?
Martonyoson, Katona Ferencz házánál, Plutó ördög jelen volt.
Elsõ esztendõben tizedes volt, azután mindjárt kapitány lett.
– Volt-e valaki jelen?
Kerela napa, Csiszárné napa, Katona Ferencz anyja, apja, Katona Mihály, de már csak fühordó.
– Hol szövetkeztél, vagy minemü jeled vagyon?
Martonyoson, Katona Ferencz atyja házánál. A szeméremtestén kívül ütötték, nem emlékszik reá jól, mivel részegen volt, hanem látta, hogy második s harmadik ujjával nyomta reá Pluto. Azután azt mondotta Pluto: no már enyim vagy. Azután ittak, ettek, tánczoltak s vigadtak.
– Mi vitt arra téged?
Katona Ferenc atyja, s anyja ámították el, hogy jó élet az gyönyörûség, lám még szépen élünk, sok szép asszonyok vannak és gondolta…
Azután valamikor kellett, baszott vélük az pokolbeliekkel.
– Üzted e banonaságot, bûbájosságot?
– Minemü szókkal és cselekedetekkel?
– Hányszor?
– Minemü helyen?
Üzte, mer azzal jár az. Mert elsõ esetben Sz. György, azután Sz. Iván napján és Sz. György éjszaka 11 óra tájban mindnyájan összegyûlvén, a barmot… a gabonák felett vitték és húzták, annak harmatját szedték és fazekakba töltötték, és kiki magáét haza vitte és aztat tésztába töltik és azzal dagasztanak. Most is vagyon belõle kamarába a földön fületlen fazékban. A zsir a kamarában van csorba bögrében. Kantár, zifra csigás, ha el nem tünt róla, hordó melett kamarában vagyon. Masa Geczit azért nyargalta meg, hogy futó és az menyit szerette. Az esõt és az halat Szt. György napján éjszaka 11 óra tájban, Matyparton 7 esztendõre adták el Törökországra 1 akó pénzért, a szegedi határt, jutott egybül-másbul 200, aztat ugyanazokkal elköltötte. Feleségének minden akótul 8 poltura járt, 30 akótul is, melyet elmért a vendégségben. A fatens osztotta el. Borborának 200 frt jutott.
– Mikor és minemü idõben? Ki ellen?
Röszkén rácz gyermek fejét el vették és tökbül csináltak fejet neki, aztat elásták, szegedi határon hallotta másoktul is… volt maga, hanem az õ parancsolatjábul volt. A tyúkok pedig… belõl asztalokon, deszka közé csinálták, úgy ásták el. Aztat azért ásták el, hogyha az ott maradhatott volna, annál is kevesebb élet lett volna. Az fejét azért tették oda, hogy szárazság legyen. Az kantár el szokott veszni, hanem az ördög szokta elõadni.
– Kiknek vétettél ördöngös mesterségeddel és minemû részeken?
– Kiknek vétettél, segítetted e azt?
Martonyoson az bátyját, hogy gyermekkorában megverte volt, kezeit, s lábait rontotta el. Sokáig sinlett, mintegy 3 esztendeig. Az fatensre nem gyanakodott, hanem Katona Ferenczre. Ennek 40 esztendeje.
Sárkány János veje fiát, Ferenczet bõcsõs korában rontotta meg. Kezét lábát össze húzták-vonták. Molnár bíró feleségével cselekedte. Az apjára az fatens haragudott. Lehetetlen meggyógyítani, mert meghalt, akinek parancsolta, hogy rontsa meg.
Sánta Ferenc koldúst Martonyoson 4 vagy 5 esztendõs lévén. Kerela napával Pálfynéval rontotta meg. Az lába inait kiszedte. Csak próbábul cselekedte. Nem lehet meggyógyítani.
Az ördög ingerelte reája.
Puskás János fiacskája szemeit rontotta el mostanában gyermekágyban. Az rosszaság vitte reája, azonban Kökényné is indította reája.
Süli Józsefnek elméjét vette el, Kerela kapitány engedelmébül úgy rontotta meg és meg is halt beléje. Ennek öt esztendeje, hogy megrontotta. Az ördög nem hagyott nyugodni nekie, azért cselekedte.
Császár István fiát.
– Kitül tanultad azon ördöngös mesterséget és miképpen jutottál arra?
Katona Ferencztül Martonyoson, azok hitették el, hogy jó élet az.
– És másokat tanítottál e arra? Kit és miképpen?
Kökénynének parancsolta, hogy Rohonkánét tanítsa meg és két akó bort adván neki, meg is tanította.
Malmos Katát is az fatens hírével fogadta fel Kökényné tanitani.
Dancsó dobost is õ parancsolta, hogy fogadja bé Kökénynét a seregbe.
Az maga feleségét is õ tanította s javasolta, hogy szép dolog az, mindjárt csaplárosnak választják õtet, amint az is volt.
Hat esztendeje Borbolát tanitotta Kökényné által.
Szántó Mihályt 13 vagy 14 esztendeje hogy nemes város kocsmáján vette, és beszéllette reá, a boszorkányságra magánosan.
– Jövendöltél e az embereknek üvegbül, kristálbul vagy tükörbül magad hasznáért kár nélkül?
Nihil.
– Vagy csak babonás áldásokkal éltél e?
Tudtál e bakon köpönyegen, vagy hajón által vinni az embereket?
Tudott volna, ha akart volna, de soha sem cselekedte, mivel egy rostában 100-an is elfértek.
Sok izben ki akart állani közülük, de a pokolbeli ördög nem engedte, hogy kiálljon, mivel holtig kötelezte magát közikbe.
Ezen az esztendõben lehetetlen visszavenni a föld zsírját, hanem a jövendõben, ha el nem kötik az esõt.
Akik itt vannak, mindnyájan ördöngösök, Horváth Ágnes. A Pluto hordozza õket mint a generális, de hiteti õtet, hogy ne vallhasson és sugalja.
A kantár csak eltünik, hanem mikor összegyülnek akkor adják neki.
Az fatenst vékába hordozzák, mivel tiszt volt, de azután csak… ganéjá változik, mint az ezüst és arany pohár. Legtöbbet Öthalomál szoktak volt összegyülni és Vaskapúnál.
Szt. György nap, nagy (Boldog Asszony) karácsony nap táján és mikor az bokrokat bészürik, szoktak Budán Szt. Gellért hegyére menni, s ottan sokat esznek, isznak, tánczolnak.
Halála óráján aki elsõben megfogta volna kezét, arra hagyta volna az ördöngösséget. Valamely idegen is, akit szándékozott.
Az dobot az fatens parancsolajából vitte el az felsõvárosi koldús. Elvitte az fiát taníttatni.
Szántó Mihály és az, de azért nem mondotta, hogy szánta õket. Vagyon 12 esztendeje. A felsõvárosi koldús asszony is, akinek a dobot adatta.
Borbola is az, de szánta, azért, hogy jó ember volt. 5 vagy 6 esztendeje. Az hadnagyságot õ adta reája. Rósa Geczi is, aki megvolt, olyan volt. De hogy atya fia volt, elhallgatta és az ördög is nem engedte. Rácz Kata, Horváth Miska, Dugonyáné.
Gyakorta körülötte vannak az ördögök és az nyelvét elsütötték, hogy ne valljon. Az esõnek megkötése egy (zacskóban) tökben vagyon, hordók alatt volt elrejtve, de nyilván az társai elvitték onnan. Talán pedig Szánthó Mihály vitte el, mikor még az fatens áristonban volt, mert hozzája ment volt.
Plutónál volt az lastrom és mikor összegyûltek, számrul – számra kérdezte és nevezte hol van ez vagy amaz és neki számot kellett adni, de azt az írást senki sem tudta volna más olvasni az lajstromot és írást közülök.
Paszományos ruhája czifra volt, de azután semmi sem, valamint az ezüst arany pohár csak ganéjbul lett.
Az alsóvárosi korcsmárul sokszor vittek bort. Egyszer 3 akót megittak s megint visszaokádták.
A szõlõtõkét megfúrták és kicsurgott belõle az bor.
Mikor szabad tömlõczben volt, sok ízben volt bent Rósánál Szánthó Mihály és második nap azon kérte, hogy az megkötött esõnek mivoltát had vihesse el és hogy reája ne valljon. Fateálja, hogyha vizbe hányják az boszorkányokat, könnyebben vallhatnak, mintegy az nyelve szólását megadják neki.
Szabadkán kapitány Szabó János.
Martonyoson Prodán Miletin helyettes kapitány.
Kanizsán Franczúr János rácz ember.
Hat vagy hét esztendeje hogy Szántó Mihályt rábeszélte és vette reá nemes város korcsmájában bor ital közben.
Az zászlójukon Dromo ördög van leírva, körül aranyos fényes, de ha eloszlanak csak semmivé tûnik.

A szegedi perek késõbbi megítélése

Az üldözések nem értek véget, de ezután már jobbára kuruzslásért és a sikertelen kimenetelû gyógyításokért bûntettek. Ilyen cselekményekért ítélték halálra Lõrik Mariskát, de a börtönben meghalt. 1731-ben három asszonyt kiseprûztek, 1733-ban egyet kivégeztek. Két – két asszonyt csaptak ki 1734-ben és 1736-ban, ismét kettõt 1737-ben. Az utolsó adat 1744-bõl maradt ránk, amikor özv. Fóris Gergelyné Dóka Ágnes és Albert Jánosné Lantos Margit ellen indították meg az eljárást bábaság és kuruzslás közben elkövetett cselekményeikért. Rossz néven vették tõlük, amiért azt mondták: “Nem égetnek többé Szegeden, azt is megbánták, akit égettek.”. A hóhér az ördög által való pecsételés nyomát nem találta rajtuk. Kicsapták õket a városból.
Egyre erõsödött azoknak a befolyása, akik a szégyenletes pörök befejezését követelték. Még nem tagadták a varázslás és rontás lehetõségét, miként a szegedi pörökbõl is kitûnik 1731 után. Mária Terézia és tanácsosai is erre az álláspontra helyezkedtek. Így 1756-ban a királynõ elrendelte, hogy a varázslási és boszorkány körökben a halálra vagy tortúrára szóló ítéleteket nem szabad végrehajtani, hanem fel kell terjeszteni a Helytartó tanácshoz felülbírálás végett. 1768-ban pedig elrendelte, hogy csak a legkétségtelenebb bizonyítékok alapján, de akkor is csak más kapcsolatos bûntettek esetében kezdhetõ meg a vizsgálat. A felterjesztett pörökben általában felmentõ ítéletet hoztak, és a pörök meg is szûntek azután. (A XVIII. század második felében Európa számos országában megtiltották a boszorkány pöröket).

A városi tanács a perek lezárása után, tehát a XVIII. század közepétõl nem dicsekedett az azokban vállalt szerepével. Sõt, az azokra vonatkozó iratokat kiemelték a rendes tárgyalási iratok közül és a Titkos levéltár iratait magába foglaló iratok közé helyezték el. Olyan iratok közé helyezték, amelyekhez a város legfontosabb érdekei fûzõdtek, és amelyekhez csak az arra illetékes juthatott hozzá a fõbíró engedélyével. A szabadságharc után a polgári átalakulással a feudális kor jogbiztosító erejû intézkedései elévültek, és ennek megfelelõen az ilyen iratokhoz a kutatók is hozzájuthattak. Az üldözések után, ahogy jobban és jobban hatott a polgári átalakulás, a tanács szégyellte elõdjeinek a perekben vállalt szerepét. Ez derül ki egy 1830-ban keletkezett iratból is amelyben kutatási célból iratok kiadását kérték a tanácstól, többek között a Titkos Levéltárból a boszorkánypörökre vonatkozó iratokat is.

A tanács elutasította a kérelmezõt azzal, hogy az iratok “az emberi nemzeteknek gyalázatjára szolgálnak, Tiszti Fõügyész Úrnak erántok az a kívánsága, hogy ezek Városunk hírének kímélésének végett közönségessé ne tétessenek”. Tehát ne bolygassák fel a múltat, amely valamikor szégyent és nem dicsõséget hozott a tanácsra. A boszorkányok megítélése koronként változott. A perek felsõbb helyrõl történt beszûntetése után döbbenhetett rá mindenki, a boszorkányüldözés véres, kegyetlen és ostoba valóságára.

Chungaro

See author's posts